Én szeretnék nagyon egyszerűen fogalmazni. A felkészülés borzalmas volt, nem szívesen gondolok rá vissza. Ami ettől függetlenül hasznos volt benne, az az, hogy kicsit közelebbről megismerhettem több embert. Az est viszont fergetegesre sikerült, főleg a színház alatt voltam nagyon büszke, hogy ebbe a közösségbe tartozhatok, pedig a darabhoz semmi közöm nem volt.
A koncertet én túlságosan belülről láttam, csak azzal voltam elfoglalva, hogy minden rendben legyen, mindenki jó helyen álljon, mindenki jól érezze magát a színpadon, a pánikba esők megnyugodjanak, a közönség pedig ne unatkozzon az átállásokból adódó csöndek miatt. Utána nagyon jól estek az ismerőseim visszajelzései, hiszen csak azokból tudtam meg, hogy jól sikerült a műsor.
Összességében azt mondanám, hogy hasznos volt ez az időszak, nagyon büszke is vagyok minden résztvevőre (a szó tyúkanyós értelmében), de részemről egy hosszú pihenőt tervezek, ami alatt minden megállós zenélésből szeretném teljesen kivonni magam.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése